Képzeljétek, azért hallgattam ilyen sokáig, mert kétszer is kórházba kerültem az elmúlt hetekben!
Azt hittem, gyomromra ment egy vírus, hetekig bénáztam vele, diéta... javult, visszaromlott. Aztán aug. 6.-án, szombaton reggel látom: besárgultam. A lázam 39 felett volt, a gyomorszájam nagyon fájt... ügyeletes háziorvost hívtam, a doki mondta, azonnal kórház. Fájdalomcsillapítót adott a popómba, aztán már vittek is... Pár óra, és már fent voltam egy kórházi szobában: hasnyálmirigy-gyulladásom lett, mert epekövek (azt se tudtam,vannak!!!) eltömték az epevezetéket, és az epe oda folyt, ahová tudott... Hat nap, gyomortükrözés, orrszonda a gyomromba, azon keresztül etettek táppal, infúzión keresztül folyadék és gyulladáscsökkentő antibiotikum. Ja, és pisi-katéter. Hát... az ágyból felfelé bámulva nagyon más a világ: kiszolgáltatottság, félelem, 24 órában.
A gyulladás lement, hazaengedtek hat napra, aztán múlt csütörtökön visszamentem, és pénteken jött a műtét: epehólyag eltávolítás. Elvileg laporoszkópiával akarták, három kicsit vágás, de kiderült, az epehólyagom csurig volt kövekkel, úgyhogy 20 centis vágás lett belőle. Tegnap engedtek haza. Szigorú diéta, ez megy, egy hónapja alig eszem, szerintem 10 kilótól is megszabadultam közben, ami jó, de jobb lett volna nem így fogyni...
A vágás fáj, leülni, lefeküdni, felkelni... haskötőt is kaptam, nehogy sérv alakuljon ki. fáj minden mozdulat, de azért napról-napra jobb. Nem tanítok, pihenek. Talán jövő héttől óvatosan napi 1-2 diák, aztán fokozatosan vissza a normál életbe.
Életmódváltás, ez a megoldás: napi 5-6 étkezés, keveset egyszerre, zsírszegényen, fűszerszegényen, és sajnos rostszegényen az elején, mert a hasnyálmirigy munkáját meg kell könnyíteni. Tornázni is el akarok majd kezdeni, a varratokat jövő pénteken veszi ki a dokinő, aki műtött, utána majd elkezdem, óvatosan, de rendszeresen.
Alig várom, hogy visszatérhessek az életemhez. Sokat lehet tanulni az ilyen "váratlan" betegségekből: hálát, ha minden rendben, óvatos odafigyelést magunkra a nagy napi rohanásban, hogy minden nézőpont kérdése, mert egy kórházi ágyon tehetetlenül fekve nagyon mást látni az élet értelméről... A tanítást köszönöm, nagy pofon volt, de sokat tanultam belőle, repetát nem kérek belőle, és próbálom jobban értékelni a "kis" dolgokat, mert hogy nincsenek kis dolgok, csak az élet van.
Summa summarum: újra itt vagyok. És nagyon hálás vagyok, hogy újra itt lehetek.

Látom, a sorozat majdnem kész, boldogan felveszem a fonalat, hogy utolérjelek titeket.