
Lilla ajándékkönyvek.Itt a számla.Szegeden van a központjuk.1 nap alatt megkaptam.Pick-Pack Ponton vettem át.


Paggy, nagyon szép az a kép és szuperjól mutat a falon a napraforgók mellett!


Viszont nagyon tetszik! A könyv is!!
úgyszintén.Most néztem meg mégegyszer Ildikó.Már megint társítom a képeid nagy festőkével.Irtó jó a kép .Mindjárt keresem a "párját"




Varom!UdvPaggy



Paggy






az állam vízjogokat osszon ki magánszemélyeknek és vállalatoknak. Ily módon egy egészen egyedi vízpiac született meg, az országban ma a vízipar elsőbbséget élvez a közösségekkel szemben.
A privatizáció óta Chile vizeinek 80 százalékát túlhasználták veszélybe sodorva ezzel a lakosságot és az emberek megélhetését, esetenként egész ökoszisztémákat pusztítva el.


„Stettner Sebestyén első írásos említése 1727-ből ismert, amikor először kérvényezi a budai polgárság közé való felvételét. ----TEHÁT-TEHÁT,végül majd megkapja,mert lett egy háza,ahol több mint 10 évig élt!!---
Budán nem volt festőcéh, ezért a festők működését polgárjoghoz kötötték. (…) 1727 augusztusában eredménytelenül folyamodik a budai városi tanácshoz a polgárjog elnyeréséért, melyet a hivatal teljesítene, ha a Budán való megélhetését biztosítva látná, hiszen az itt működő két festő is alig tudja megkeresni a kenyérre valót. A városatyák a budai festőtársak: Falkoner György és Landtrachtinger Gáspár beleegyezésétől teszik függővé jóváhagyásukat. Stettner 1732-ben, megegyezvén Falkonerrel és annak fiával, újra folyamodványt nyújtott be ebben az ügyben, de a másik festő valószínűleg 1736-ig nem adta hozzájárulását a polgárjog elnyeréséhez. Schoen Arnold kutatásainak köszönhetően a budai Nagyboldogasszony-plébánia anyakönyveiből ismerhetjük meg Stettner Sebestyén és családtagjai életrajzi adatait. Stettner Sebestyén 1738-ban házasságot kötött Obergruber Keresztély építőmester özvegyével, született Seth Mária Teréziával (1716 k.–1789), Anton Hörger, Cetto, Egger és Riz szenátorok tanúskodásával. 1741-ben fiuk, János Sebestyén, 1743-ban leányuk, Anna Terézia (†1747) született. Mesterünknek 1740-ben már háza van a várban, a Szentháromság tér közelében, 1755-ben is a háztulajdonosok között szerepel. E ház, a vár 115-ös számú háza a korabeli Böckengassén, a pékek utcájában állt (ma Országház utca 18.), és felesége révén került Stettner tulajdonába. (…) Stettner Sebestyén tagja volt a budai polgári gyalogosgárdának Matthias Schervitz (1701 k.–1771) és Jan Fridrich Schultz (1711–1761) festőtársával együtt. Tüdősorvadás következtében halt meg 1758. november 7-én, ötvenkilenc éves korában, s a főtemplom mellett temettetett el.”
Lányok!Nagyon messzire el lehet juthat az ember,ha akar!Sziasztok.Paggy
Megyek a Csarnokba.Itt tuz a nap.Szep napot!PaggyPaggy írta:Hogy miért választottam?2 dolog miatt.Ma hallgattam a Klasszik rádiót.Szeretem,mert egész nap jó zenét hallgathatok.ennek ellenére csak ritkán kapcsolom be.
Most azért kapcsoltam be,mert felment a vérnyomásom a méregtől.Bekapcsoltam és ez a zene szólt.mire a végére ért ,elmúlt a mérgem és még a könnyeim is eleredtek.Úgy érzem ez a lélek áradásáról szól.de ez csak az én érzésem.


.na mindegy amúgy előrelépés nincs ez ügyben junius 30-ig!
















Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 13 vendég