A hajó után ettünk a belvárosban, és visszamentünk az Albert dokkba. Mint már mondtam,
nagyon szeretek a magasban lenni, egyszer el kellett jönnie annak a pillanatnak is, hogy
felülök egy óriáskerékre, hát felültünk. Olyan klassz volt, amilyennek elképzeltem! A nagy
izgalomban nem számoltam, de kb. négy-öt kört tesz meg a kerék, mielőtt kiszállnánk,
és egyszer meg is áll. Drukkoltam, hogy úgy álljunk meg, hogy jó magasan legyünk éppen.
Ez a kívánságom is teljesült. Lestem-fotóztam-lestem-fotóztam...
Az Albert dokk: valamikor Anglia második legfontosabb kikötője volt, mára ez a funkciója
megszűnt. A dokk védett épületei teljes egészében a kulturálódást szolgálják. Ez a világ első
zárt, tűzbiztos dokk- és raktár épületegyüttese, és Nagy-Britannia első olyan épülete, amit
teljes egészében öntött vas, tégla és kő felhasználásával készítettek.
A sétahajós bejegyzésemnél elfelejtettem írni, hogy Liverpool folyóparti látképe 2004-ben
felkerült az UNESCO Világörökség listájára, ezzel is jelezvén a város jelentőségét a
világkereskedelemben és a dokk technológiák fejlesztésében.
https://hu.wikipedia.org/wiki/LiverpoolA dokk egyik épülete és a Liverpool Eye, vagyis Liverpool szeme, az óriáskerék egy darabja:


Ez volt a mi kabinunk:




Most látszik igazán, hogy a katedrális nem a parton van, mégis uralja a várost. Nem tudom
levenni róla a szemem, alig vártam, hogy újra láthassam közelről, pedig kicsit félelmetes a
közvetlen közelében lenni, de egyben felemelő érzés is:

A fehér kabinok közt volt egy kis fekete is, sötétített ablakokkal. Az volt a VIP kabin. Azon
törtük a fejünket a lányommal, hogy mitől másabb, mint a többi. Fotózni például nem is tudtam
volna benne. Aztán ahogy közelebb ért hozzánk, akkor láttuk, hogy az alja is üveg! Azóta tudom,
hogy az óriás keréken soha nem leszek VIP vendég (máshol sem, de mindegy! Hihi!)
Folyt. köv.