

szilagyongyi írta:Drága Rita! Mostantól van hol laknia az "Üldözőnek".Olvaslak Titeket, és kezdem a nézését. Örülök, hogy itt lehetek. Köszönöm az eddigi részek magyarosítását.
Szép napot, békés ünnepet kívánok Mindenkinek!

B.Marika írta:Szia Rita! Egyéb elfoglaltságaim miatt, egyszerre néztem a négy részt. Továbbra is fordulatokban bővelkedik a sorozat, gondolom már így is marad. Az após és a vő állandó politikai harca egyre élesebb. Az igazáért küzdő nyomozóból már valódi bűnözőt csináltak, és még elképzelni sem tudom, mit tesznek vele. A szerelmes titkárnő, utálatos egy nőszemély, az első résztől nem szimpatikus. Valamiért úgy érzem a kisebb lány a családja ellen fordul.
Nagyon köszönöm a fordítást!![]()
![]()
![]()
Kellemes hétvégét kívánok!

Rita írta:Szia Éva! Megcsináltam, a maci már látszódik! Köszi, nagyon édes! A mérete alapján,
akár avatar is lehetne. Különben azért nem látszódott, mert a te honlapodról tetted be,
tudod, néha azzal szokott gond lenni. De a linkről életet tudtam lehelni bele.
Akkor még én is megsajnáltam Hyerát, amikor az após és a fia össze-vissza hazudoztak
neki az apjáról. Az após utolsó megjegyzése nagyon aljas volt:
Azert Hyerat se tudom sajnalni,mert o is atgazol sok emberen a sajat celja erdekeben.Remenykedjunk,hogy olyan lesz,mint a nepmesekben,a jo elnyeri a jutalmat,a gonoszok meg bunhodjenek.(ha lenne tenyer osszedorzsolos emotikon,idetennem.) 

[/quote][/img]
mégis imádnivaló volt, ahogy az utolsó pillanatig védelmezi azokat, akik oly közel álltak hozzá!!!

Kata58 írta:Sziasztok, már itthon vagyunk...nekem is az egyik legszebb pillanata a fimnek ez a kép és mondat, ahogy próbálja menteni a kolleginát! ezt a részt még én is megkönnyeztem....![]()
mégis imádnivaló volt, ahogy az utolsó pillanatig védelmezi azokat, akik oly közel álltak hozzá!!!
![]()
![]()
Rita írta:Zsu! Kangról és a médiáról jut eszembe, hogy az egyik "legcsodálatosabb" jelenetről
nem is beszéltem még, pedig szegény nyomozó sebeit újra mélyen felszaggatta. Ez
a hülye áldozat kártérítési törvény (most jut eszembe, hogy jobb lett volna áldozat
kárpótlási törvénynek fordítani, de már utána vagyok).
Mit érezhetett szerencsétlen ember, amikor meglátta a hírekben, hogy PK Jun, mint
"áldozat" kapja meg az ő, a felesége, és a lánya összes holmiját kárpótlásként?
És még végig is nézte:
Mi lett volna, ha még azt is megtudja, hogy Kang a lánya nyughelyénél akarta bejelenteni
az áldozat kárpótlási törvény reformját. Micsoda arcátlanság! Remélem megkapja a
jól megérdemelt büntetését a végén.
Köszi a gratulációt!
Már készen vagyok a 10. résszel, holnapra már csak az átnézés maradt, este ki szeretném
tenni. Rettentően izgalmas. Este fogok belelesni a 11.-be, mert hatalmas kétségek közt
hagynak bennünket!
Ennek a kijelentésnek még lesz aktualitása a 10. részben:










Rita írta:Beterveztem a Rookie Agent Rouge c. 45 kínai sorozatot! 1937 környékén játszódik, amikor
a japánok már jócskán mozgolódnak Kínában, ami a második kínai-japán háborúhoz vezet
majd, de addig is jó lehetőséget is teremt egy jó kis kémsorozat megalkotásához.
A főszereplő egy nagyon bájos gazdag fiatal hölgy, akiben buzog a hazafias érzület, emellett
fantasztikus memóriával, értékszervekkel, és képzelőerővel van megáldva. Tehát az isten
is kémnek teremtette. Megnéztem az első részt. Nagyon fogjuk szeretni! Imádom ezt a korszakot, és a hangulatát.


nildiko írta:Megnéztem a 10 részt Rita. Ennek a filmnek jó végének kell lennie.
Nem lestem be a következő részbe sem..... visszatartottam magam. Néha hallgatok magamra.
A következő sorozat nagyon jónak ígérkezik. Szeretem én is ezt a korszakot.
Tudjátok, annyira örülök, hogy rákaptam a filmnézésnek erre a formájára, és áldom a fordítókat,
akik ezt lehetővé teszik nekem.
Nem is tudom mi lenne velem, ha a TV-re lennék utalva, pedig most megdobtak bennünket két
hónapra újabb csatornákkal,hátha odaszokom.
Ma fényképeztem, rengeteg lehullott diófa levelet. Az illat a fa alatt nagyon jó.
Tegnap húztam össze, ma terítve van.

nagyon szeretsz már a fényekkel játszani. Bár én is így vagyok vele, és olyan jó szembesülni a másikéval is!
.Izgalmas lesz az új sorozat is...



...Mikor elkezdtem ezt az általam nem kedvelt témáju sorit ugy gondotam megnézzem es kitorom a helyszuke miatt de ahogy haladok vele elore egyre nagyobb késztetést érzek ahoz hogy meghagyom , bár a tárhelyem véges de ez a nemkedvelt témáju sori most már biztositotta magának helyet a kedvencek kozott ...
....és már csak háromszor kell kivárnom az uj forditásokat..
...Reménykedek benne hogy a nyomozo apukának sikeruljon az osszes gaz ,gonoszt a megfelelo helyre juttatni és mindenki megbunhodik mindazért a rosszé amit a hatalmukért elkovetek !..Nem kukkoltam most elore itt nincs értelme mert felirat nélkul semmi értelme! A kovácsoltvas kapanyélen méghozzá akciosan én is kifekudtem....itt a sori nézése kozben sokan tudnánk használni ...
...Az uj választásodnak nagyon orulok már utána kerestem nagyon jo lesz én várom nagyon bár jo hosszu de egy jo sorinál az mellékes....Anna
...
. Kedves Annamama tényleg ez a sori kétrészest kíván, de alapból mégis 1-et is éppen elég megnézni...olyan tömény és olyan izgalmas. Mikor már azt gondolná az ember, hogy ezt már nem is lehet fokozni, jön egy svédcsavar. /zárójelben megjegyzem, hogy most végzek a . My.Lawyer.Mr.Jo-val is, ott sem kell a szomszédba menni a gonoszságért és az izgalmakért...hihetetlen miket tudnak alkotni/.
Customize Happiness...aranyosak.


Megyek mozizni!!!
Kedves Rita!

Magdimama írta:;)) Kedves Rita!
Köszönöm a 11. rész fordítását.Nagyon vártam,még ma meg is nézem.Ügv.,Nagyi![]()



Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 5 vendég