Kedves Ica! 53 éves koromig a nem fotózók táborába tartoztam. Gyerekként apukám,
felnőttként a volt férjem fényképezett mindig. Nem tudom, mit gondoltam, de valami
olyasmit, hogy a fotózás "férfi munka", és én meg is hagytam nekik. Ha magam voltam
valahol, vagy nem fényképeztem, vagy csak annyit, amennyit muszáj volt.
Az ezelőtti angliai utamon éreztem először, hogy jó fényképezni, de mikor hazajöttem,
nem lett folytatása, letettem a fényképezőt. Nem is vettem fel idén májusig. Innentől
kezdve viszont nincs megállás. Már el sem tudom képzelni, hogy ne kattogtassak.
Imádom!
Amit leírtam, az csak a magánéletemre volt igaz. Az iskolában egy időben mindig én
videóztam, vagy fényképeztem, ha valamilyen rendezvény volt, vagy utaztunk valahová.
De az nem okozott különösebb örömet. Megcsináltam, mert elvállaltam, és kész.
Milyen érdekesek ezek a dolgok!!
Hátha te is kedvet kapsz egyszer! Most épp esik nálunk, de csak csendesen villámok, dörgések nélkül. Sötét van, és olyan
érzésem van, mintha november lenne.
Reggel hatkor így nézett ki az ég:

Hatkor még nem esett, de az éjszakai eső cseppjei ott voltak még a leveleken:

