Van képem hozzá

[Paggy]

Kamermayer Károly miniszteri tanácsos, Budapest első polgármestere, Csárdi Antal szépapja. Wikipédia
Született: 1829. május 14., Pest, Budapest
Meghalt: 1897. június 5., Abbázia, Horvátország
Oktatás: Eötvös Loránd Tudományegyetem (1855.)
Korábbi tisztség: Budapest főpolgármestere (1873.–1896.)

[Paggy]

A mai világváros nem régen még ilyen falusias környék volt:

[Paggy]

A Budapest-hatás. Fővárosi kötődések és identitások alapvetően történetmesélésre épül, összesen 41 interjúalany mondja el, számára mi is az, hogy budapestinek lenni, és nekik mit jelent a város. A kiállítótérbe telepített Duna-installáció mentén személyes történetek szólalnak meg: az óbudai régiségkereskedőé, a cukrászdinasztia tagjáé, a fotómodellé, a vízilabdázóé, a színészé, a csillárkészítőé, a rockzenészé, a buddhista- vagy az LMBTQ-közösség tagjáé. Többek között Kemény Dénes vízilabdázó, Lakatos Mónika énekesnő, Pataki Ágnes modell és filmproducer, Saly Noémi történész, Csőre Gábor színművész, Pál Marci aktivista, Oltai Kata művészettörténész, valamint a Gundel és az Auguszt család tagjai mesélnek Budapesthez fűződő viszonyukról. Megtudjuk, milyen élmény felnőni a Rákosmenti kertvárosban vagy a Váci utcában, kamasznak lenni Újpesten vagy a Havanna-lakótelepen. Mit jelent a város annak, akinek a családja generációk óta itt él és annak, aki egyedül, Erdélyből vándorolt be már felnőttként.

Százötven év hatalmas idő, de a sok-sok beszélgetésből – amik időben és térben is szerteágaznak – is az derül ki, hogy Budapest képét és kultúráját alapvetően meghatározta a „befogadás” gesztusa. Az, hogy itt a magyarok mellett németek, zsidók, romák, közeli és távoli vidékről betelepülők találták meg helyüket, hozták létre a maguk közösségeit, és adták a „közösbe” a saját hagyományaikat.
Az ikonikus piros padok egyikére letelepedve pedig elmerülhetünk az utca hangjaiba. A kiállítás készítői izgalmas asszociációs játékra hívták a városlakókat, olyan kérdésekkel bombázták őket hogy szerintük milyen állat vagy szín lenne Budapest, de azon is el kellett gondolkodniuk, mire a legbüszkébbek és miben más szerintük Pest és Buda. És persze előkerül a ki, mit szeret, mire büszke kérdés is, ahol a Tilos az Á-tól a metrón át a hidak, díszkivilágítás, sétálóutcák, kávézók, éjszakai élet, a Duna, a kulturális sokszínűség, a parkok és a panoráma is mind említésre kerülnek.

A padok előtt ,a földön,kis táblácskák:





Ahogy a történetek hömpölyögnek körülöttünk, a falakon felvillan egy-egy tárgyi emléke is az elmúlt másfél évszázadnak. Báli táncrendek/amit itt láthatsz a képen/
, Mácsai István festménye, színes plakátok, polgári egyletek és dalárdák emlékei.

[Paggy]

Jobbra kis helység.Kukkantsunk be!

[Paggy]

Állj alá és hallgasd!Budapest zenei múltjából/ /

Ezzel a képpel zárom a délelőttöt.Sajnos nagyon hülyén csináltam,kevés időnk volt,csak átfutottunk a kiállításon és abból az átfutásból is csak ízelítőt hoztam.

Spoiler: mutasd

Késő délután jövök a japán kiállítással.Sziasztok.Paggy

[Paggy]

Sziasztok!Mivel a kiállítás csodálatos darabokkal büszkélkedik,jó lenne némi ismeretre szert tenni.NEM SOK,DE FONTOS!!!
Tudnivalók a korhoz,melynek művészetével a kiállítás foglalkozik:
A Tokugava-sógunátus kezdete Japánban
Szerző: Tarján M. Tamás

1603. március 24-én adományozta Go-Józei japán császár a sóguni címet Tokugava Iejaszu hadúrnak, aki Edóban, a mai Tokió városában létrehozta az 1868-ig fennálló sóguni rendszert.

Japán 1475 óta a kaotikus állapotban volt; az ország számos apró „fejedelemségre” esett szét, melynek urai, a daimjók/vidéki,feudális hadurak akiknek saját hadserege volt/ állandó harcot vívtak egymással. Ezt kezdte el felszámolni a 16. század derekán Oda Nobunaga, majd Tojotomi Hidejosi / lásd. koreai háború,most hirtelen nem jut az eszembe a sorozat címe,de majd megkeresem!!!/1590-ben egyesítette Japánt. 1598-ban azonban Tojotomi meghalt, a főhatalomért pedig küzdelem kezdődött Oda Nobunaga legerősebb alvezérei között, amely vetélkedés az 1600-as szekigaharai csatában, Tokugava Iejaszu javára dőlt el.

Megszerezve a főhatalmat, a Tokugava-klán feje átalakította a japán földbirtokrendszert, hatalmas uradalmakkal támogatva meg hatalmát, 1603-ban pedig a császártól elnyerte a „szeii tai sógun”, azaz a „barbárverő nagy vezér” címet. Japánban a császári cím a kora középkor óta elvált a tényleges hatalomtól. Ezt 1185 után a sógunok gyakorolták, de a belháború idején sem tudott a Kiotóban székelő császár beavatkozni az eseményekbe, személye és szakrális tisztsége csak legitimitást adott a fennálló helyzethez.

Tokugava Iejaszu tehát a császár nevében kormányozta az országot, Edóban építve ki udvarát, amelyet bakufu névvel illetett. Az 1603-tól kezdődő Edó-korszak idején Japán bezárkózott, egyedül Nagaszaki kikötőjében, a hollandokon keresztül tartva a kapcsolatot a külvilággal.

A Tokugavák konfuciánus elveken alapuló, szigorúan szabályozott társadalmi rendet alakítottak ki, amely nem tolerálta a kereszténységet sem, valamennyi követőjét áttérésre kötelezte, vagy kiutasította az országból. A Tokugava-sógunátust ezért gyakran negatív jelzőkkel illetik, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy ebben a rendszerben Japánt két és fél évszázadon keresztül elkerülték a háborúk, a társadalmi stabilitás mellett gazdasága fejlődött, A JÓLÉT pedig a MŰVÉSZETEKRE is POZITÍV HATÁST GYAKOROLT. A KORSZAKBÓL SZÁRMAZIK például az UKIJO-FESTÉSZET, a fametszetek nyomtatása, de a haiku-költészet virágkorának is a Tokugavák idejét tekinthetjük.

A Tokugava Iejaszu által 1603-ban létrehozott államberendezkedés csak a 19. század második felében, a gyarmatosító hatalmak fokozódó technikai fölénye és nyomása következtében roppant meg, az 1868-as Meidzsi-restaurációig állt fenn.

[Paggy]

Edo-kor:
Az Edo-kor (江戸時代, Edo dzsidai) vagy Tokugava-kor (徳川時代, Tokugava dzsidai) a japán történelem 1603 és 1868 közötti korszaka, mikor a japán társadalom a Tokugava-sógunátus és az ország háromszáz daimjójának uralma alatt állt. A korszakot gazdasági növekedés, szigorú társadalmi rend, az elszigetelődés politikája, stabil népesség, béke, a busidó eszmény mint a szamuráj identitás része, valamint a művészet és kultúra élvezete jellemezte. Tokugava Iejaszu 1603-ban vette fel a sóguni címet, ezzel legitimálva helyzetét, majd megalapította Edót (a mai Tokiót), ami a császári fővárossal, Kiotóval szemben Japán de facto fővárosának számított (innen származik a korszak elterjedt neve). Végét a Meidzsi-restauráció jelenti, amivel a valódi hatalom, amelyet csaknem ezer évig a sógunok birtokoltak, visszakerült a császárok kezébe.

Az egyénnek nem voltak törvényes jogai a Tokugava-kori Japánban. A család volt a legkisebb törvényes egység, és a családi státusz fenntartása, valamint a kiváltságok a társadalom minden szintjén nagy fontossággal bírtak. Az 1711-es Gotóke reidzsó több mint 600, 1597 és 1696 között kihirdetett szabályrendeletből lett összeállítva.

A Tokugava-korszak alatt a társadalmi rend a pozíciók öröklésén alapult, mintsem a személyes érdemen; merev volt és rendkívül kidolgozott. Az élén a császár és az udvari nemesek (kuge) álltak együtt a sógunnal és a daimjókkal. Alattuk a népességet négy csoportra osztották fel a mibunszei rendszerében: a szamuráj állt a tetején (a népesség körülbelül 5%-a) és a második szinten a parasztság (a népesség több mint 80%-a). A parasztság alatt voltak a kézművesek, és őalattuk, a negyedik szinten, a kereskedők. Csak a parasztok éltek vidéken. A szamurájok, kézművesek és kereskedők a daimjó várak köré épített városokban éltek, mindannyian a saját negyedükre korlátozódva.

[Paggy]

A Tokugava-kultúrában a városi kereskedők voltak a vezető tényezők, és így nem meglepő, hogy a korszak művészete és irodalma leginkább az ő ízlésüket, és nem más osztályokét fejezte ki. Josivara volt az otthona azoknak a nőknek, akik szerencsétlen körülmények miatt kénytelenek voltak ebben a félreeső környezetben dolgozni. Sokan egész életüket az adósságok kifizetésére fordították az olyan tényezők miatt, mint a bérleti díj, a munkaszerződés értéke, a ruházati költségek, a smink, az ajándékozás és egyéb költségek. Ezeknek a nőknek az volt a feladata, hogy táncoljanak, énekeljenek, játszanak valamilyen hangszeren, pletykáljanak és társaságot nyújtsanak, és így a vendégek újra és újra eljöjjenek. Ennek végeredményeként a régió kifejlesztette saját kultúráját, amely aztán meghatározta, mi lesz népszerű az ország többi részében. Ez különösen igaz volt a divatra, mert a női identitást a ruházat határozta meg, pontosabban ez tette egyértelművé, hogy mi a szakmája és a státusza ezen a területen. Az öltözködésének minősége biztosította számára, hogy kitűnjön vetélytársai közül. Habár Josivara is rendelkezett egy erkölcstelen oldallal. Az itt folyó a prostitúciót a nők megélhetési költségeinek kezelésére fordította. Ennek eredményeképp ez a körzet lett az ország kormányának szentesített piroslámpás negyed, mivel létrehozását első alkalommal Tojotomi Hidejosi engedélyezte 1589-ben. Ez a megjelölés körülbelül 250 évig tartott.

A kor irodalma és művészete a szórakoztatónegyedek körül forgott. Hivatásos szórakoztatónők (gésa), zene, népszerű történetek, Kabuki és bunraku (bábszínház), költészet, gazdag irodalom és művészet, gyönyörű fametszetekkel (ukijo-e) kiegészülve, mind részese volt a virágzó kultúrának. Az irodalom is virágzásnak indult olyan tehetséges példákkal, mint a drámaíró Csikamacu Monzaemon (1653-1724) és a költő, esszéíró és utazó író Macuo Basó (1644-94). Macumura Keibun a korszak egyik legjelentősebb festője volt. Művei többnyire madarakat, virágokat és állatokat ábrázoltak realisztikus módon.Az Ukiyo-e egy japán művészet a 17. és 19. század közti időszakból. A leggyakoribb motívumok a gyönyörű nők, a kabuki színészek, a szumóharcosok, a háborús hősök vagy a tájak. Létrehoztak egy fametszetet, amelyet később a tervek profilozására használtak.

Az ukijo-e (a „tovatűnő világ képei”) a festészet/ és a nyomtatás műfaja, amely a 17. század végén jelent megelőször Edo örömkörzeteinek szórakoztatását ábrázolta, mint például a kurtizánokat és kabuki színészeket. Harunobu 1765-ben készítette el az első színes nisiki-e-nyomtatást, amely az ukijo-e szinonimájává vált. A műfaj a század végére érte el csúcspontját olyan művészek munkáival, mint Kijonaga és Utamaro. Ahogy az Edo-korszak a végéhez közeledett, műfaji sokszínűség alakult ki: harcosok, természet, népművészet és Hokuszai és Hirosige tájképei. Ez volt a világon az első olyan művészet, amely a tömegek számára „termelt”, és amely a 19. század elején érte el káprázatos fénykorát. Az ukijo-e elsődleges része volt a japonizmus hullámának, mely a 19. század végén söpört végig a nyugati művészeten.

[Paggy]

Hold a felhők felett. Gróf Vay Péter püspök élete és japán műgyűjtése - Új időszaki kiállítás a Hopp Múzeumban
Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban nemrég megnyílt új időszaki tárlat a múzeum mintegy nyolcezer tárgyát felölelő Japán Gyűjteményének egy olyan gyűjteményi egységét mutatja be, amely korábban önállóan még nem szerepelt kiállításon.



A kiállítás része annak a centenáriumi ünnepségsorozatnak is, amellyel (Hopp Ferenc születésének 190. évfordulója mellett) a Hopp Múzeum legelső, 100 évvel ezelőtt, 1923-ban megnyílt kiállítására emlékeznek a múzeumban. Az akkori tárlatot a múzeum első igazgatója, Felvinczi Takács Zoltán rendezte, akinek a keleti művészetekhez kapcsolódó első feladata éppen a Vay püspök által gyűjtött anyag bemutatása volt.



Gróf Vay Péter 1907-ben vásárolta meg Japánban a Szépművészeti Múzeum számára azt a közel 2400 darabos japán gyűjteményt, amely a Hopp Múzeum egyik legalapvetőbb és legrégibb gyűjteménye lett.

[Paggy]

Ki volt Vay Péter?
Gróf Vay Péter (1863–1948) nagyon különleges, a maga korában egyedülálló életpályát jár be, már életében különös legendák fonják körbe alakját. Protestáns családban nevelkedik, ifjúkorában tér át a római katolikus vallásra. Mielőtt a papi pályát választja, az arisztokrata ifjak felhőtlen életét éli: kiváló és sokrétű oktatásban részesül, hosszas utazásokat tesz Európában és a Közel-Keletre, külföldi egyetemeken folytat hosszabb-rövidebb ideig tanulmányokat. Ezeket a tapasztalatokat és a felhalmozott tudást később kitűnően tudja hasznosítani diplomáciai megbízatásai során. Pappá szentelése után pápai titkos kamarássá nevezik ki, kiemelt diplomáciai feladatokkal bízzák meg.



A papi szolgálat első két nagyon aktív évtizedében a pápa megbízottjaként a katolikus missziók (iskolák, árvaházak, kórházak) látogatása a feladata. Beutazza az Egyesült Államokat, Ázsiát, Ausztráliát és Európát. Különös figyelemmel fordul a hazájukat elhagyni kényszerült szegény tömegek felé: megszervezi lelki gondozásukat, segédkezik a munkásmigráció pasztorációs központjainak felállításában, elősegítve új hazájukba való beilleszkedésüket. Az első világháborút követően lezárul Vay korábbi aktív és látványos tevékenykedése, magyarországi kötődését fokozatosan felszámolja, ingóságait elárverezi, az ebből befolyt összegeket jótékony célra fordítja. Végül Assisiben telepedik le, és haláláig ott él.

A japán gyűjtemény



Vay Péter a római katolikus missziók vizitálása során három alkalommal fordult meg Japánban, több hónapot felölelő, sok ismeretséget kialakító utak ezek: először 1902-ben, majd 1907-ben, végül 1914-ben, közvetlenül az első világháború kitörése előtt. Az 1907-es utazásakor tette ajánlatot arra, hogy otttartózkodása alatt a Szépművészeti Múzeum részére japán vízfestményekből, rajzokból és metszetekből kollekciót állítana össze, amely a 13. századtól kezdve tanulságosan és jó példányokon keresztül mutatná be Kelet-Ázsia grafikai művészetét.
Vay Péter kiváló felkészültségű műgyűjtő volt, behatóan foglalkozott a japán művészettel: az ő nevéhez fűződik 1908-ban az első, ennek a témának szentelt művészettörténeti könyv megírása magyar nyelven (Kelet művészete és műízlése). A Japánban lebonyolított vásárlása során korszerű gyűjteménygyarapítási szempontok vezették, a művek kiválasztásához helyi szakértők közreműködését is igénybe

A gyűjtemény összeállításakor Vay az elérhető legteljesebb áttekintést nyújtó japán metszetanyag felgyűjtését tűzte ki célul, amely mellett bronz kardmarkolatvédőket akart még beszerezni. „Isten segítségével a munkával elkészültem, […] háromezer darabból álló gyűjteményt küldünk haza. Ne csodálkozzék, először van az életben szerencsém, most se magam számára” – írta elvégzett munkájáról.
A gyűjtemény nagysága az 1909-es leltár tanúsága szerint 2337 tárgyat számlált, amely a következő-képp oszlott meg: 1093 fametszet, 338 festmény, 719 kisplasztika (fém tsubák {kardmarkolatvédők}, karddíszítmények, írószerkészletek; elefántcsontból és csontból faragott netsukék {övbe süllyesztett dobozkákra függesztett ellensúlyok}; lakktárgyak: inrōk {orvosságos dobozok}, fésűk), 176 (fametszetes) könyv és 11, kvalitásait tekintve igen figyelemreméltó faszobor. A gyűjtemény súlypontja kétségkívül a képzőművészeti anyag, amelyben a legjelentősebb egységet a sokszorosított grafikák (fametszetek, fametszetes könyvek) és a festmények (tekercsképek) képviselik.

[Paggy]

És most kezdjük!!!!!
Mire odaértünk a múzeumhoz iszonyú tömeg állt sorban,hogy bejusson.Külön sorban álltak a jeggyel/karszalaggal még nem rendelkezők/ a másikban mi,akik már más múzeumban megkaptuk a karszalagot./Mi a Budapesti Történeti Múzeumból jöttünk ide/

Milyen helyet foglal el ma a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum a világ nagy keleti gyűjteményeinek sorában?
– Jelenleg mintegy harmincezer alkotást őrzünk. A múzeum Ázsia egész területéről gyűjti a tárgyakat, a neolitikus kultúráktól napjainkig. Súlypontja a Távol-Kelet, illetve Dél-Ázsia; számát és kvalitását is tekintve a japán és a kínai mellett az indiai anyag a legjelentősebb. Ehhez kapcsolódik egy viszonylag erős közel-keleti „szekció”. A török hódoltság időszaka a Nemzeti Múzeum, illetve az Iparművészeti gyűjtőkörébe tartozik, az az előtti közel-keleti anyagot pedig a Szépművészeti Múzeum gondozza. Intézményünk erős európai gyűjtemény, amelynek legfontosabb-legmeghatározóbb tárgycsoportjai kultúránként mások. Kiemelkedő a japán lakk- és a kínai kerámiagyűjtemény; jelentős az ókori kínai jáde és kisbronz anyag vagy a buddhista plasztikák… Nem feltétlenül tudunk minden kultúrából kronologikus rend szerint teljes művészettörténeti áttekintést nyújtani, viszont a múzeum történetének közel száz éve alatt gyűjtött, vásárolt, szerzeményezett vagy ajándékba kapott – különböző műfajú és anyagú – műtárgyegyüttes alkalmas az ázsiai kultúrák lényegi, szakrális bemutatására.

[Paggy]

Nem minden képet fogok megmutatni,csak néhányat,amelyek tetszettek:

Először mindig saját fotót teszek fel,azután a múzeum hivatalos fotóját.Kattints rá a linkre,ott majd jól látod és sok mindent megtudsz róla!
https://hoppmuseum.hu/hu/gyujtemeny/mor ... r=location
A kakemono (掛物) 'függő' vagyis fali tekercskép, finom és mindig megfelelő színű kelmepaszpartura erősített festmények vagy kalligráfiák, a Muromacsi-kor (1333–1568) óta a ceremoniális falifülke, a tokonoma legfőbb ékei, amiket az évszaktól vagy az alkalomtól függően váltogatnak. A kakemono divatja Kínából került át a Heian-korban (794–1185), s noha témái eleinte kizárólag buddhisták voltak, később a teaszertartás kellékeként (a kötelező elmélkedés tárgyaiként) tájakat, virágot, madarat, embert ábrázolt, kalligráfiaként pedig leginkább nagy emberek, neves papok vagy költők kézirata.

[Paggy]

https://hoppmuseum.hu/hu/gyujtemeny/het ... r=location

[Paggy]

https://hoppmuseum.hu/hu/gyujtemeny/aka ... r=location

[Paggy]

Utagawa Kunisada:
Hölgyek...
Széthajtható színes fametszetrek
Edo-kor 18-19.század

[Paggy]

https://hoppmuseum.hu/hu/gyujtemeny/set ... r=location

[Paggy]

[Paggy]

https://hoppmuseum.hu/hu/gyujtemeny/kun ... r=location

[Paggy]

https://hoppmuseum.hu/hu/gyujtemeny/sha ... 7040?n=534

[Paggy]

Díszfésűk

[Paggy]

https://hoppmuseum.hu/hu/gyujtemeny/har ... r=location

[Paggy]

Teaszertartáson résztvevő hölgyek

[Paggy]

[url=https://postimg.cc/rR2yzDLn][/url)
https://hoppmuseum.hu/hu/gyujtemeny/kan ... r=location

[Paggy]

[Paggy]

Szumó birkózók.