Minden olyan, mint régen, de érzetre mégsem olyan. Megmagyarázom. Ugyanúgy telnek a napjaim,
mint eddig máskor is, de az a tény, hogy az utolsó tanévemet nyúzom, és azt se végig, teljesen
kifordított önmagamból. Persze itt most csak a munkához, a tanításhoz való viszonyomról beszélek.
Ahogy elkezdődött a tanév, egyre inkább nem ismerek magamra, annyira türelmetlenül várom a végét.
Ehhez az is hozzájárul, hogy minden nap látom, milyen szépen nő, fejlődik, okosodik, ügyesedik a
kisunokám, és mennyire egyedül van a lányom, akinek egy perce sincs, hogy kikapcsolódjon, hogy
megpihenhessen. Természetesen van egy szerető társa, de mint tudjuk, a home office-nak sosincs
vége. Nincs az, mint az irodában, hogy felállsz és hazamész, ha végeztél.
Szóval már nagyon várom, hogy letehessem a lantot, és mehessek ki hozzájuk, hogy végre a sajátjaimmal
törődhessek. Már írtam, hogy legalább fél évig én leszek Lilykével, hogy ne kelljen egy éves korában
bölcsibe mennie. Tolom az időt, hogy minél hamarabb érkezzen el a nagy nap.
Azt is tudjátok, hogy milyen gyerekek közt dolgozom. Öröm nincs benne már régóta, ha lenne, talán
nem várnám ennyire a "felszabadulásomat".
Fordítani nagyon nincs kedvem, de ez nem a mostani helyzetemmel függ össze. Mivel mindig csak
azokat a sorozatokat és filmeket láttam, amin épp munkálkodtam, a fordítás elmaradásával, elmarad
Ázsia is mellőlem. És mivel az utóbbi nyolc-kilenc évemet nagyjából a fordítás és Ázsia töltötte ki,
a fennmaradó űrbe most beletolakodtak olyan dolgok, amiknek eddig nem jutott hely, de a legtöbb időt
a lányommal és Lilykével töltöm, videózunk.
Lilyke 8 és fél hónapos nagylány lett. Épp most tanulja a négykézláb mászást. Még haladni nem tud, de
már felhúzza magát a térdére és a kezére. Két fogacskája van alul, de már fent is készülődik kibújni
egy-kettő. Nem tudom írtam-e, hogy hat hónapos korában nem engedte be a kanalat a szájába, amikor
az almapépet adta volna neki a lányom. Próbálkoztunk többféle pépes étellel, hátha nem a kanállal, hanem
az almával van baja, de egy hét után, már látható volt, hogy a pépes étel projektből nem lesz semmi.
Már akkor összeszorította a száját, ha látta, hogy a tálkájával közelednek felé, kanál se kellett hozzá.
Maradt a másik, a nálunk még nem annyira ismert módszer, a BLW, vagyis a falatkás hozzátáplálás. A
lányom félt tőle, azért is akarta péppel etetni Lilykét, ahogy én is tettem annak idején, de most nem
maradt más hátra, gyorsan bele kellett tanulnia a falatkás hozzátáplálásba. Szigorú szabályai vannak,
ugyanis itt a szülő a gyerek elé teszi az ételt, és nem etetheti. A gyermekek ösztönösen tudják, hogy
mennyit tegyenek a szájukba, és ösztönösen "megrágják" az ínyükkel az ételt. Ez velük születik. A
Szülőnek annyi a dolga, hogy olyan falatkákat tegyen eléjük, amit jól meg tudnak fogni (minden kajához
van felszeletelési útmutató) és fog híján az ínyükkel is el tudnak majszolni. Ennél a módszernél a
szülő(k) együtt eszik a gyermekével, hogy a gyermek leutánozhassa. Ugyanazt, és ugyanúgy (kézzel,
a felnőttek számára ízetlenül, hiszen se só, se cukor nincs az ételben) esznek mindannyian, akik
körbeülik az asztalt, ugyanis a gyermekek szokása, hogy a szülők tányérjából is csemegéznek. Ez alól
Lilyke se kivétel. Természetesen később megismerkednek majd a kanállal is.
Ágika!Vigyázz magadra!Bár nem szedek semmilyen nyugtatót,de amikor nagy szorongásom van ,valamilyen olyan dologban,amiben nem tudok segíteni,akkor citromfű teát iszom,A másik meg átadom magam az energia sugárzásnak,más szóval küldök energiát-szeretetet ,hogy minél kevesebb szenvedésben legyen része a betegnek.Ha megpróbálod,és nem erőszakkal irányítod,hanem elengeded magad,elég jól működik.Csak ezt tudom tenni nagy bajban.Ki is mondom magamban a kérésem.Független attól,hogy hiszel e bárkiben vagy bármiben.Vigyázzatok az úton ! 
.
