amiről már tettem ki képeket, a lányomét. Itt lakik a nagyon veszélyeztetett vörös mókus, és itt
vannak a homokbuckák a védett fűfélével.
Miközben olvasgattam Formbyról, megláttam, hogy a pár kilométerrel odébb lévő Crosbyba egy másik
látványosság miatt látogatnak el az emberek. Elhatároztuk, hogy azt is útba ejtjük.
Azt láttuk, hogy az előrejelzés szerint hűvös, felhős és esőmentes lesz a másnap délelőtt, viszont a
délutánról azt írták, hogy kisüt a nap és jó meleg lesz, így Crosbyba mentünk először, mert szép
időben akartuk a természetvédelmi területen császkálni.
Akkor kezdem Crosbyval: érdekes, hogy a homokbuckák itt is megvannak, de nem akkorák, mint
Formbyban, és sokkal kevesebb errefelé az a védett fűféle is. Nevezetessége, 100 embernagyságú
szobor, amely apálykor teljes egészében látható, míg dagály idején csak különböző mértékig látszanak
ki a vízből. Készítőjük Sir Antony Gormley nemzetközi hírű szobrászművész, aki saját magát alkotta
meg a szobrokban, az ő élethű mása mindegyik.
Mivel délelőtt apály van, mindegyik szobor kint volt a vízből. Közel mentünk egyhez, megnéztük, de
nem tudott meghatni, a teljes kompozíció sem, sokkal inkább izgatott az apály, ami szép lassan a
szenvedélyemmé kezd válni. Mindenki a tengervízért, a nagy hullámokért, a vízben való úszásért,
pancsikolásért van oda... én meg beleszerettem a tenger vízének, hullámainak a hűlt helyébe.
A kényszerűség rávitte az angolokat, hogy ha már a nagy vizet nem tudják élvezni, mert hideg, akkor
az apályt használják fel a maguk és a gyerekek javára, és szórakozására. Ahogy írtam korábban, van
abban valami felemelő, és hátborzongató is egyben, hogy ott piknikeznek, játszanak, rohangálnak,
gyűjtögetnek, keresgélnek, kutyáznak, lovagolnak... ahol éjszaka még hatalmas tömegű víz volt.
A szobrok: ahol egyenes "pálcikákat" láttok, azok mind szobrok:
Ez erősen zoomolva:
