onna írta:Nagyon jó volt ez a rész. Bok-jában felébred az igazságérzet, hogy csőbe húzták és nem ő döntött, hanem marionett figuraként rángatták a háttérből.
Han elnök tényleg egy szemét haszonleső hiéna, ahogy saját magáról mondta. A felkapaszkodott nőket behálózva fosztotta ki őket, ahogy Bok-ját is megkörnyékezte és ahogy annak a családja reagált. A sok semmittevő, aki megszokta, hogy tálcán kap mindent és akinek a gyár volt a megélhetési forrása s akik ezért persze semmit sem tettek. Az első fiú felesége egyre ellenszenvesebb. A többiek mint a menekülő patkányok a hajóról viszik, amit elvihetnek. A drága szobalányok. 
Gondolom Bok-ja ki fogja fizetni a 100.000-et, hogy ne ússzon el a ház, de ezért nem lesz senki sem hálás érte, mert gondolom a házat a saját nevére teszi, hogy ilyesmi ne forduljon elő még egyszer.  A kimcsi készítő megérdemelte amit kapott, hiszen az egész az ő  sz@rkeverése  alakult ki.
Szia Onna! Én sem állhatom Han elnököt az elejétől fogva. Az a gusztustalan rikácsoló nyihogása... 
Bicskanyitogató! 
Igazad van Han elnökkel kapcsolatban! A nőket szereti behálózni, és kifosztani. A sok pletykából 
kiszimatolja, hogy hol lehet esélye. Nőkkel szövetkezik nők ellen. Alapjában véve egy gyáva féreg.
A családtagok közül az első meny megszállottsága már beteges méreteket ölt. Csak a pénz és BJ
jár a fejében. Az Elnök lányára szót sem érdemes pazarolni. Ő soha nem volt, és nem is lesz 
hasznára a világnak. Még mindig azt mondom, hogy Jae-suk az, akiben van szív és lélek. Ő nem
a pénz és a vagyon rabja, emiatt nincsenek benne gyilkos indulatok.
A szobalányok rablásos-menekülése szánalmas volt. 
Igazad van a házat és BJ-t illetően. Estére elkészülök a 18. résszel, abban lesz erről szó.
A kimcsi készítő visszavág! Röhejes, ahogy a két felkapaszkodni vágyó gyűlöli egymást. Buták!
Össze is foghatnának.
Szép napot kívánok!Ez a nő is!

