https://nyomorszele.hvgblog.hu/2022/03/ ... enekultek/
Részlet a Menekültek.cikkből:
....Az eltérő szocializáció gondja nálunk is itt van, megoldatlanul, de a migráns kérdés is behozta a témát, más megközelítésben ugyan, de mégiscsak volt egy határozott kísérlet arra, hogy elkülönítsék a háborúk elől menekülőket és a gazdasági bevándorlókat. Elég erős riogató képet építettek erről, amitől meg kell védeni magunkat, Európát.
Most itt van újra a téma, de megint van egy csavar a történetben. Mert akik az ukrán háború elől menekülnek, ők (persze nem kizárólag) magyarok is. Segítenünk kell, mindenki érzi, egyrészt a háború miatt, amit itt, a közvetlen környezetünkben azért nem úgy érzékel az ember, mint amikor más kontinensen van, és az ember nem ilyen közelről tapasztalja meg.
Köztük is vannak mindenfélék, éppúgy, mint köztünk. Vannak, akiknek a történeteit nem lehet könnyek nélkül végighallgatni, pl. a határon átadott kisgyerek, akit az apja egyedül nevel, és neki mennie kellett katonának, így rábízza másra, és lehet, soha többé nem látja.
De vannak mások is, akik pl. bevásárolnak a nagy üzletlánc egyik helyén, majd a pénztárnál közlik, hogy nem fizetnek, mert ők menekültek. És jöttek olyanok is, akik még nagyobb szegénységből érkeztek, mint ahogy nálunk a szegregátumokban élnek családok, és az ő generációs szegénységben rögzült szocializációs mintáik még messzebb vannak attól, ami nálunk is gátolja az integrációt.
Olyan helyzetekkel szembesülnek sokan az őket csoportosan befogadó önkormányzatok, szervezetek közül, amivel nem tudnak mit kezdeni. Mert ők segíteni szeretnének, és azt gondolják, ebben a traumatizált helyzetben, amiből a háború miatt érkeznek, lesz alkalmazkodás a menekülők részéről, talán egy kis hála is feléjük, hogy kapnak szállást, ellátást. És van, hogy azt tapasztalják, nem így van. Mert nem elégedettek azzal, amit kapnak, és ennek hangot is adnak. Néha egészen durván, követelőzve. Miközben a befogadó oldal nem kis áldozattal próbál segíteni, nincs felkészülve arra, hogy nem lesz megfelelő a “három az egyben” kávé, amit adnak. Az egésznek az oka pedig az
, hogy másféle szocializációval bírnak, nekik más az elvárt, a természetes, mint amivel ez a befogadó közeg bír. Más szokások vannak pl. a testi higiéniával, vagy a wc használattal kapcsolatban is. A befogadók pedig rémültek: mi van, ha kihangosodik? Akkor azt fogják gondolni róluk, hogy nem szolidárisak, nem akarnak segíteni a menekülő magyarokon. Pedig ők akarnak…de nem ezt várták. És növekednek az előítéletek, melyekre eddig is megvolt az “igény”, de most megerősítést kap, nem is akármilyet.Mert a fővárosból, az íróasztalok mögül ezt nagyon könnyű kimondani, hogy segíteni kell, vagy, mint legutóbb, meg kell oldani a menekült gyerekek iskoláztatását. Ott, ahol településenként egy-két jobb társadalmi státuszú család érkezett, akit vagy rokonok, vagy jóérzésű emberek befogadtak, ott nem lesz gond, ha holnap megjelennek az iskolában. Az, hogy mit és hogyan tanulnak majd, persze kérdéses, nem hiszem, hogy a pedagógusok van bármi tudása azokról a tananyagokról, könyvekről, amiből Ukrajnában tanultak, de egy-két gyerekkel még biztosan meg lehet próbálni valamit.
De mi lesz ott, ahol 30-50 gyerek van településenként? Olyanok, akik az iskolai lemorzsolódás kockázatának éppúgy kitettek Ukrajnában, mint nálunk… Mi van, ha a településen szegregált iskola van, ahol a pedagógusok eszköztelenek a saját tanítványaik problémájával szemben is, és most kapnak még többet, még problémásabbakat.
Oldják meg az iskolák… de hogyan? Mikor? Iskolaidőben, vagy után? És mi van akkor, ha mondjuk nem akarnak részt venni a tanulásban? Velük szemben nincs tankötelezettség…vagy igen? Vagy az oltások kérdése. Mi van, ha nem akarják felvenni azokat a nálunk kötelező védőoltásokat, amiket ők nem kaptak meg, mert Ukrajnában nem kell annyi?
Megannyi kérdés, amire nincs válasz. Segíteni kell nyilván. De a szándék és a “meddig megyünk el?” közötti kockázatokkal időben kellene foglalkoznunk. Félreértés ne essék: mind nélkülözhetetlen, de mind mást igényel.
Mert adományt adni, pénzt, ruhákat, tartós élelmet, gyógyszert, az a legegyszerűbb. Ennek a logisztikájában dolgozni, még mindig egy olyan terület, amiben pozitívan élik meg az egészet, akik így segítenek. Akik a szállításban segítenek, ők a következő fokozat. Aki szállást és ellátást ad, az már benne van a sűrűjében. Már ennyi idő után is vannak helyek, ahol konfliktusok vannak. Persze vannak, akik nem maradnak, mennek máshova, ahol nekik megfelelőbb ellátásban reménykednek, a helyükre jönnek újak, de közben körvonalazódik egy nagy probléma.
de többnyire angyal ,szeret minket,mint ahogy mi őt.A párom UNOKAKUTYÁNAK hívja.Jót vihogok,amikor felháborodottan közli,hány műcsontot,kenyérhéjat,fadarabot dugott el a párnája alá. 
Még a fényképezéstől is elment a kedvem.Most a kutyaséta,a furulyagyakorlás,főzés,vásárlás,palántázás,némi politika,a menekültek teszik ki az életem.Oda a" szép" Budapestem "program.Még a BUDAPEST 100-t sem várom igazán,pedig idén a vári lakóházak jönnek sorra.Az egyik ilyennek Julika a bemutatója.Megdöbbentem
.Nem szeretem, úgyhogy csak annyi időre nyitok ilyenkor ablakot, hogy tényleg átjáródjon mert itt bent is befülledt a levegő.
