Gabi! Az a rózsaegyüttes tényleg gyönyörű! Már most úgy néz ki, mint egy
csokor.
Mikor még kertészkedtem, pont ilyen koktélparadicsomom volt, de rengeteg.
Ezt szerettem a legjobban, mert számomra ennek volt a legfinomabb az íze.
Volt, hogy még novemberben is tudtunk szedni róla. Magában ettük, csak úgy,
mintha cseresznye lett volna.
Ági! A naspolyához jó pince kell, mert utóérő gyümölcs. Apukámnak van egy
naspolyafája, ő mindig úgy csinálta, hogy október-november környékén leszedte
a gyümölcsöket, majd lerakta a pincébe. Ott megpuhult, és egészen sokáig
tudta enni.
Kata! Nálunk fél éjszaka dörgött, és zuhogott. Nem is tudtam aludni. Azért
kukorékolok már fél négy óta.
A méhek izgágák, villámgyorsan repkednek egyik tölcsértől a másikig. Plusz az
a jó, ha süt a nap, mert akkor szép a fotó. Ezért nehéz elkapni a megfelelő
pillanatot. De megéri minden nap próbálkozni, mert ha összejön, akkor annyira
klassz fotók születnek.
Mind a három kép ugyanarról a méhről készült. Az első képen még rásüt a nap,
a másik kettőn már árnyékba kerül. Jól látszik a különbség. Nekem az első
tetszik a legjobban:



Viszont a vérehulló fecskefű sárga virága nem lesz szép a fotón, ha napon készül.
A fényképezőm nem kedveli a vadító sárga színt, nem beszélve arról, hogy ezt az
aprócska virágot mennyire nehéz lefényképeznem. A gép nem akar ráfókuszálni.
Legalább annyi fecskefüves képet kitöröltem már, mint méhecskéset. Ez véletlenül
jól sikerült:
