Kata! Nagyon szépek a győri képeid, többször említettem már, hogy mindig örülök, ha látom Győrt, mivel az egyik kedvenc városom. Mégis utoljára 2019. nyarán jártam ott, ugye a pandémia. Samu (szép a Sámuel is, de nekem kicsit távolságtartó), úgy érzékeltem, jól érezte magát a kiruccanáson, kedvesek a képek róla.
Amúgy örülök, hogy a fizimiskám nem okozott csalódást neked.
Paggy! Valóban 2019-ben fordítottam a térképészről készült kosztümös filmet, örülök, hogy tetszett. Sokat dolgoztam vele, mert csak egy nagyon rossz angol felirat volt hozzá, így nagyon kellett hegyeznem a fülemet a koreai beszédre. Csak hallás után, aki még nem tud igazán jól, alaposan félreértheti, amit ezen a nyelven mondanak. Én pedig csak tanulom és tanulni fogom holtomig, ha nem megy el közben a sütnivalóm. Remélem, pont ez tartja kicsit karban az agyamat.
Unokákról szólva, nagyon tetszett, amit írtál
"Lilla még hasfájós is volt.Amikor vigyáztam a kis idegenke jövevényre elkezdtem halkan beszélni hozzá,majd később énekelgettem.S egyszer csak rámnézett.A szemünk találkozott és láttam,hogy egy értelmes lény rejtőzik benne.HúHA,ehhez nekem közöm van!!!És akkor elkezdődött az a gyönyörű,mesés kapcsolat,ami csak az unoka és a nagyszülők között van.Már ráérsz,már belemehetsz a bolondozásba,már vele együtt bámulgatsz.Lesz időd,lelassulsz és szépségeket veszel észre.Ki ne hagyd!Majd meglátod!!

Ne tarts tőle!!!Biztosan jó lesz és élvezni fogod az együttléted.nem rögtön,majd fokozatosan alakul."
Nagyon igaz, és eszembe jutott egy régi történet, Ágnesem Dávidot egész kicsi korában hagyta nálam, vigyázzak rá. Úgy másfél éves lehetett, ma már 26 éves. Egy idő után minden különös ok nélkül elkezdett sírni, mindent megpróbáltam, lementünk a ház körüli füves területre, ott sétáltam vele, karomba vettem. Elég sok idő telt el, amire abbahagyta. Felmentünk. Dávid lehuppant a padlóra, lekapta a szemüvegét. Ma is emlékszem, a gyerekszemüveg drótkeretes volt, két kis köralakú lencsével. Aztán éktelenül elkezdett bömbölni. Olyan volt a dolog, mintha eldöntötte volna, hogy szemüvegben nem lehet úgy istenigazából bőgni. Megjegyzem okos kisfiú volt, és felnőttként is megállja a helyét.
Egyébként meg, amikor ő megszületett és még kicsi korában is, még ezerrel dolgoztam, soha nem volt elég időm.
Amúgy, Ágnes a nevelt lányom, és az édesapja halt meg most, akiről a barátomként írtam korábban. Igen, néha létezik férfi és nő között is tartós barátság. (Most nem mesélem el négyünk - Ágnes édesanyja és édesapja, a férjem és én - történetét, de azt gondolom, párját ritkítja egy ilyen négyes barátság.) Ágnes kedvéért tettem fel a blogomba egy videót. Nem most került a kezembe, és eltettem, hogy majd lefordítom. Most elkészítettem hozzá a magyar feliratot. Aki megnézi, rájön, hogy nem csak exportcikk gyanánt kezelt énekesek léteznek Dél-Koreában.