Van képem hozzá

Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13639
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Rita » 2025. június 14. 12:38

Sziasztok!

Kata
, régen, mielőtt elkezdtem volna fordítani sok sport érdekelt, mindig megnéztem a VB-ket, és az olimpiát se hagytam volna ki.
Ma már csak a yt-on keresek rá, ha valamilyen magyar sikerről hallok. Ez mind az ázsiai sorozatoknak, filmeknek és a fordításnak
köszönhető. (Költözéskor elmentem a DIGI-hez, hogy beköttessem a netet az új lakásba. A pultnál ülő hölgy kétszer is rákérdezett,
hogy biztos, hogy csak az internetet akarom beköttetni, TV csatornákat nem kérek. Mondtam, hogy nincs tévém. Ekkor megkérdezte,
hogy mit nézek. Mondtam, hogy a yt kínálatából válogatok.)

Ezt a képet a liverpooli repülőtér parkolójában készítettem június 8-án, reggel 6 óra 6 perckor, amikor a "kinti" fiam kivitt a reptérre.
Láttatok ti már reggel hatkor szivárványt az égen? Én még soha.

Kép

Lehet, hogy itthon is van ilyesmi, nem tudom, én még csak most ismerkedtem meg ezzel a paradicsom ültetési módszerrel. Ezt a
zsák földkeveréket a paradicsomok igényei szerint állították össze. Két helyen ki kell lyukasztani, rátenni két műanyag akármit,
amit aztán földdel feltöltve beleültetik a paradicsompalántákat. Eddig sikeresen növekszik benne a paradicsom.

Kép

Kép

Kép

Angliában kicsik a kertek, ezért nagyon hasznosak a felakasztható cserepekben nevelhető növények.
Az eper mellett paradicsomot is lehet így nevelni. Persze nem minden fajtát. Mind a három cserépben törpenövésű koktél parik
vannak. A legkisebb termetű kifejezetten csüngő fajta, már most látszik, hogy kifelé hajlanak a levelei. Már sok apró zöld
paradicsom van rajtuk.

Kép

Kép

Kép

Egy rusnya kavicsos kertben is lehet találni szórakozni valót. Például adott szempontok szerint gyűjtögetni a kavicsokat, majd
sorba rendezni őket. De keresgettünk könnyű mészköveket is, amelyekkel krétaként lehetett rajzolni. Sajnos azokról elfelejtettem
fotót csinálni, amelyeken egy vagy több vízmosta lyukacs volt, és találtunk kis kagylókat is.

Kép

Kép

Csak egy angol cicus:

Kép

Még mindig nézzük az ablakból a szemeteskocsit. Most épp hercegnős ruhában. :))

Kép
Avatar
Kata58
Hozzászólások: 7365
Csatlakozott: 2016. február 28. 16:12
Tartózkodási hely: Győr
Kapcsolat:

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Kata58 » 2025. június 16. 17:34

sziasztok Lányok!
Megint eltelt egy fél hónap, szinte hihetetlen mennyire rohan az idő. Kis hercegnőnk még mindig az ablakből nézi mindazt ami érdekli. De ez már a saját földszinti ablakrész ugye? amúgy nagyon tetszik nekem az ablak mélysége, hogy ilyen remekül el lehet rajta szórakozni.
Hirtelen nem találtam, de aztán meglett a szívárvány, nagyon örültem neki.
A kavicsokat valamikor én is gyűjtögettem, mert nem tudtam ellenállni egykét színnek vagy formának.
A paradicsom ültetés ilyen módja is milyen jó dolog, s azért csak izgalmas a sajátot leszüretelni.

Mostanában délelőtt és délután is alszom egy kicsit, teljesen fel van borulva a napom...de Samu se csinálja másként, vagy ha igen, akkor meg hagy pihenni. Mindenesetre nagyon nem vagyok oda magamért... x_x :-??

Na mi is megyünk a Yutubra... mindenkinek szép délutánt..és persze estét is.! :x :D :ymhug: :-bd :flower1: :littlehearth:
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13639
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Rita » 2025. június 18. 9:00

Sziasztok!

Kata, persze, ez a saját házuk már. Tudod, tavaly költöztek. Az egész nyár a felújításra és a költözésre ment rá. Szeptemberben
költöztek ki. Akkor volt az, hogy egyik nap még a régi lakásból vittem Lilykét az iskolába, de már az új házba vittem haza. Angliában
nagyon sokan bérlik a lakásukat, de egy kertes házért már annyit kell fizetni havonta, hogy jobban megéri a sajátjuk után fizetni a
kölcsönt. Újabban a "kinti" fiam is elkezdett lakásvásárláson gondolkodni.

Az ilyen fajta zsákos kertet még ki kell tapasztalni. Van, ami nagyon szépen nő benne, van, ami szépen indul, aztán megáll a fejlődésben,
és van ami ki se kell. Biztosan föld függő is, és éghajlat függő is. Sok minden nem úgy működik, mint nálunk, mert más a klíma, más a
csapadék és a napsütéses órák mennyisége, más a páratartalom.

Spoiler: mutasd
Az angol nagyi, hosszú szenvedés után, tegnap délután elhunyt.


Hazafelé a reptéren ezt a parfümöt próbáltam ki. Nem rossz, de nem is az igaz.

Kép

Szintén a reptéren fotóztam ezeket a retro bakelit lemezeket. Mindhárom együttestő volt lemezünk, pedig az átkosban nem volt
könnyű külföldi előadók lemezeihez hozzájutni, főleg, ha nem a fővárosban éltél. Nekem és az öcsémnek az volt a szerencsénk, hogy
az egyik könyvesboltnak a vezetője, Erzsike néni, jó ismerőse volt a szüleimnek, így protekciónk volt. Ez csak úgy eszembe jutott.
A középsőt, Fleetwood Macet szerettem a legjobban ezek közül, de a Queen volt a legnagyobb kedvencem.

Kép

Még mindig repülőtér:

Egy könyv Elon Muskról, akinek valóban a hübrisz okozza a vesztét.

Kép

Holnap hozok még fotókat.
Avatar
Kata58
Hozzászólások: 7365
Csatlakozott: 2016. február 28. 16:12
Tartózkodási hely: Győr
Kapcsolat:

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Kata58 » 2025. június 18. 11:12

sziasztok Lányok!
Köszönöm a szösszenet beszámolót!

Spoiler: mutasd
Részvétem a családnak a kinti nagyi elvesztéséért, bár neki már szinte megváltás volt, hogy végleg elaludhatott..


Biztos hogy nem lesz könnyű Lilykének sem megszokni, hogy az egyik nagyival már nem fog tudni találkozni, csak az emlékek maradnak. Remélem abból jócskán vannak szépek és vidámak. @};- :flower1:

Ki kell menned most soron kívűl, vagy nincs rá lehetőséged? Add át majd légyszíves vigasztaló és ölelő üzenetemet. :ymhug:
Avatar
Paggy
Hozzászólások: 11089
Csatlakozott: 2016. augusztus 23. 15:34

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Paggy » 2025. június 19. 14:15


2024 ben az EV ENEKESE LETT,NEM KINABAN. J̌JJJUHHHHEEEE!
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13639
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Rita » 2025. június 23. 9:40

Sziasztok!

Kata, majd huszadikán megyek ki, mert akkor kezdődik Lilyke nyári szünete. Fél évnél többet nem lehetek kint, be kell osztani, hogy
mikor megyek, bár szükség lett volna most is rám. Ilyenkor a lányomnak szívességeket kell kérnie a munkahelyén, és azt nagyon nem
szereti. Bár ez az angol munkahelyeken megszokott. Persze vagy előre, vagy utólag mindenki bedolgozza a szívességbe kért órákat. A
lányom és a vőm főnökei is tudják, hogy ha ott vagyok, akkor tudnak maradni tovább, vagy korábban mennek.

Spoiler: mutasd
Most tudtam meg, hogy Angliában az a szokás, hogy a halottat koporsóban hamvasztják el. Lehet, hogy nálunk is van ilyen, nem tudom.
Mikor apukám meghalt, hamvasztattuk, és nem merült fel, hogy akár koporsóban is lehetne. Mondjuk nincs is sok értelme, és jócskán
megdrágítja az amúgy sem olcsó temetési költséget.

Lilyke nem túl sokat találkozott az angol nagyival. Már régóta gyengélkedett, és csak akkor látta élőben a Lilykét, ha a lányomék
elutaztak hozzá, kb. két-három havonta.


Kisebb korában úgy volt, hogy amikor megérkeztem, és hirtelen eggyel több ember kezdett hozzá magyarul beszélni, egy-két hét
után ő is elkezdett magyarul válaszolgatni. Mire hazajöttem, egész jól ment a beszéd, ami annak is köszönhető, hogy ilyenkor
egész nap én vagyok vele, amikor csak magyar szót hall, de miután eljöttem, passzívvá vált ez a tudás, pedig az anyja továbbra is
magyarul beszél vele, ha kettesben vannak. Így volt ez még egy évvel ezelőtt is. Mára az van, hogy eljövök, és nem passziválódik
minden szó, de kicsit elkezdi törni a magyart. Mikor iskolaidő van, az angol nyelv uralja az egész napját, és nagyon lecsökken azon
órák száma, hogy magyar szót is halljon. Viszont így törve is aktívan használja, ami korábban nem volt jellemző, ha videóztunk is
mindig angolul beszélt hozzám. Ebben a szombati videóban meg akar vetetni egy mikrofont az anyjával (nem vették meg végül),
és egész szépen beszélve lobbizik magyarul a megvásárlás mellett. Kezében a mostanában elmaradhatatlan füzet és toll. Az autóban
szokott irkálni, ez az új hóbortja. A videó végén hallható, hogy a legutolsó szó, az "énekelni" nem jut eszébe magyarul, de ügyesen
egy kis "lalázással" pótolta. :D



Apropó, füzet! Ha együtt bóklásztunk üzletekben, sokszor kezébe vett ilyen szőrös füzeteket, de persze soha nem vettük meg neki.
Nagyon drágák, és tényleg csak egy sima füzetről van szó, amit ízléstelenül műszőrbe burkoltak. Na, most kap egyet tőlem. :))
Múlt héten nyitottak egy új KIK üzletet a Színvaparkban, és minden egyes megvásárolt darabból lejött 30%, már ha volt törzsvásárlói
kártyád. Nekem van, mert Lilykének mindig itt szoktam ruhaféléket vásárolni. Nagyon olcsón, nagyon jó dolgokat lehet kifogni.
Na, szóval a füzetre is volt 30% kedvezmény. Megvettem neki. :D

Kép

Kép

Az új KIK üzlet:

Kép

Én most vettem észre, hogy lehet előre feldarabolt konyhai papírtörlőt vásárolni. Annyira megörültem neki. Sokkal jobb, mint a
tekercses. Egy mozdulattal ki lehet rántani a zacsiból, úgy, mint a papírzsepiket. Ez olyankor is nagyon hasznos, amikor csak egy
szabad vagy egy tiszta kezünk van csak például főzés közben. Ugyanakkorák a darabok, mint a tekercsesnél.

Kép
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13639
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Rita » 2025. június 23. 10:26

Paggy, én most ezekbe a videókba vagyok beleszerelmesedve.

Két fiatal angol szakember olyan tengerpartokon, ahol omladozik a partfal, mészkődarabok feltörésével érdekesebbnél
érdekesebb ősi maradványokat találnak. Preparálják is őket. Be lehet állítani a magyar nyelvet. Gépi fordítás, de egész jól
meg lehet mindent érteni.

https://www.youtube.com/@YorkshireFossils

Ez egy short videó tőlük.

https://www.youtube.com/shorts/geGH--PokeM
Avatar
Kata58
Hozzászólások: 7365
Csatlakozott: 2016. február 28. 16:12
Tartózkodási hely: Győr
Kapcsolat:

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Kata58 » 2025. június 24. 17:58

sziasztok LÁnyok! Megvolt az MRI. 1o nap múlva lesz eredmény...
Köszönöm az érdekes infókat. Nálunk a Baross uton van KIK, mi is fel szoktunk menni. A csikosaim onnan vannak meg egy két kedvenc nadrág. :D :x :-bd :flower1: :littlehearth:
Na megyek is indítani a mosógépet mert el is felejtkeztem róla.
szép délutánt mindenkinek! De jó hogy ma kellett menni és nem holnapután.... Vigyázzatok magatokra a napon, nehogy pecsenyévé legyetek! xddd
Avatar
Paggy
Hozzászólások: 11089
Csatlakozott: 2016. augusztus 23. 15:34

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Paggy » 2025. július 7. 15:14

Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13639
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Rita » 2025. július 11. 16:14

Sziasztok!

Naggggyon belehúztam a fordításba, hátha 20.-ig be tudom fejezni végre a több, mint egy éve elkezdett sorozatomat,
de már látom, hogy nem fog sikerülni. Az utolsó rész őszre marad. Nem baj, akkor úgyis hosszabban itthon leszek, és
nyugodtan el tudom majd kezdeni kipakolgatni. Ahogy szoktam mostanában, minden nap egyet átnézek, javítok, és mehet
ki.

Jövő hét vasárnap reggel visz az itthoni fiam Kassára, onnan megyek Liverpoolba, ahol meg a másik fiam fog várni.

Miskolcon is csavart ki fákat a vihar, de képzeljétek, ott, ahol én lakom, csak egy erősebb (de nem viharos) szél fújt, és
csak annyi eső esett, hogy éppen elverte a port. Csak a hírekből tudtam meg, hogy mekkora nagy volt a baj országszerte.
Szerencse, hogy ilyen tudatlanságban voltam, mert halálra izgultam volna a fiam miatt, aki épp repülővel jött haza
Németországból. Másnap mesélte el, hogy mindenkinek halálfélelme volt a repülőn, mert összevissza dobálták őket a
légáramlatok. Az egyik stewardess el is esett és nagyon megütötte magát. Egy órát a levegőben köröztek, mielőtt le tudtak
szállni, ami csak másodszorra sikerült nekik.

Ilyenkor már Lilykével számoljuk visszafelé az időt. Ma már azt mondhattuk, hogy csak kilencet kell aludni. :D

Kata, volt értelme az MRI-nek, tudnak Samunak javítani az állapotán?

Tegnap egy bácsi ment előttem. Azonnal lefotóztam ezt a fantasztikus sétálóbot és kisszék keveréket. Meg is szólítottam,
hogy megkérdezzem, hogy hol lehet kapni ezt a klassz dolgot. Mondta, hogy a lánya Angliából hozta, de itt is lehet online
rendelni. Meg is néztem a neten, hááát... 8 ezertől 30 ezerig szóródtak az árak, és nagy különbség nem látszódott köztük.
Megfogtam, nagyon könnyű volt. Samu jutott eszembe róla.
Míg szét nem vált az utunk beszélgettem a bácsival. 86 éves és hat sztrókja volt. Orvosi javaslatra minden nap gyalogol
egy adagot. Eddig még nem kellett használnia székként a botot, de megnyugtató számára, hogy bárhol meg tud pihenni,
ha úgy hozza a sors. Úgy kell ráülni, hogy a bot a két láb között van, mint amikor fordítva ülünk egy széken.

Kép

Kép

Kép


Paggy, alakul a hangulatod? Ha lemész Csokival, a kutyás társakkal jólesik beszélgetni?
Jólesik az étel? Szívesen főzöl magadnak? Kis kerted? Erkélykerted? Fréziák?

Ezeket a fotókat egy miskolci fb csoportból mentettem le.

Kép

Kép

Kép

Ezt a hársfát még június 16-án fotóztam. Több virágot nem lehetett volna rátenni. Hihetetlen látvány volt. A méhészek
imádják, ez a kislevelű hárs.

Kép

Kép

Ez a juharfa már meg is van jelölve, hogy ki fogják vágni. A fakopáncsok jó sok lyukat fúrtak rajta, lárvák után kutatva
és szúrágta is. Egyszer láttam egy hasonló állapotban lévő szintén lyuggatott törzsű öreg gyümölcsfát az egyik kolléganőm
kertjében. A lyukakban feltört mogyoróhéjak voltak (a kolléganőm kertjében több mogyoróbokor is volt), és a fa törzse
alatt a fűben is magas kupacban állt a mogyoróhéj. Azt mondta a kolléganőm, hogy a szobából szokta figyelni, hogy egy
szajkó viszi oda a csőrében a mogyorókat, nagy gondossággal megkeresi a megfelelő méretű lyukat, beilleszti a mogyit,
feltöri, kieszi a belét, majd hozza a következőt. Elképedve hallgattam, ugyanis ez azt feltételezi, hogy a szajkó nagyon
okos madár, hiszen eszközként használja a lyukakat, hogy könnyebben táplálékhoz jusson.

Ahol lakom rengeteg a mogyorófa van, szinte biztos voltam benne, hogy ha közelebb megyek a juharfához, látni fogok
héjakat a lyukacsokban. Így volt! Annyira megörültem neki! És annak is, hogy eszembe juttatta ezt a kedves kolléganőmet,
aki sajnos már vagy nyolc éve meghalt.

Kép

Kép

Kép

Kép

Ezen a kiíráson jót vigyorogtam. Az összes nagyszülőm fagylajtnak mondta a fagylaltot.

Kép

Vissza: “Társalgó”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 24 vendég