Kata, régen, mielőtt elkezdtem volna fordítani sok sport érdekelt, mindig megnéztem a VB-ket, és az olimpiát se hagytam volna ki.
Ma már csak a yt-on keresek rá, ha valamilyen magyar sikerről hallok. Ez mind az ázsiai sorozatoknak, filmeknek és a fordításnak
köszönhető. (Költözéskor elmentem a DIGI-hez, hogy beköttessem a netet az új lakásba. A pultnál ülő hölgy kétszer is rákérdezett,
hogy biztos, hogy csak az internetet akarom beköttetni, TV csatornákat nem kérek. Mondtam, hogy nincs tévém. Ekkor megkérdezte,
hogy mit nézek. Mondtam, hogy a yt kínálatából válogatok.)
Ezt a képet a liverpooli repülőtér parkolójában készítettem június 8-án, reggel 6 óra 6 perckor, amikor a "kinti" fiam kivitt a reptérre.
Láttatok ti már reggel hatkor szivárványt az égen? Én még soha.

Lehet, hogy itthon is van ilyesmi, nem tudom, én még csak most ismerkedtem meg ezzel a paradicsom ültetési módszerrel. Ezt a
zsák földkeveréket a paradicsomok igényei szerint állították össze. Két helyen ki kell lyukasztani, rátenni két műanyag akármit,
amit aztán földdel feltöltve beleültetik a paradicsompalántákat. Eddig sikeresen növekszik benne a paradicsom.



Angliában kicsik a kertek, ezért nagyon hasznosak a felakasztható cserepekben nevelhető növények.
Az eper mellett paradicsomot is lehet így nevelni. Persze nem minden fajtát. Mind a három cserépben törpenövésű koktél parik
vannak. A legkisebb termetű kifejezetten csüngő fajta, már most látszik, hogy kifelé hajlanak a levelei. Már sok apró zöld
paradicsom van rajtuk.



Egy rusnya kavicsos kertben is lehet találni szórakozni valót. Például adott szempontok szerint gyűjtögetni a kavicsokat, majd
sorba rendezni őket. De keresgettünk könnyű mészköveket is, amelyekkel krétaként lehetett rajzolni. Sajnos azokról elfelejtettem
fotót csinálni, amelyeken egy vagy több vízmosta lyukacs volt, és találtunk kis kagylókat is.


Csak egy angol cicus:

Még mindig nézzük az ablakból a szemeteskocsit. Most épp hercegnős ruhában.

