mikaz írta:Kedves Rita! Jót mosolyogtam ma az Anyukámon. Mondtam is neki,hogy megírom Neked. Tegnap kezdte a sorozatot a lovas karavánnal. Nagyon érdekli, látom rajta. Főleg,ahogy még idéz is a filmből. De milyen következtetéssel:Nagyon megdöbbentette,ahogy áthúzzák a lovakat a víz felett, no meg a népi gyógyászat, a gennyes láb kezelése, a mérgező növény okozta betegség. Persze az embereket is sajnálja, de hát a lovak ártatlanul szenvednek, azok nem érdekből küzdenek.Hát tibeti ló nem lennék!
Nem tudom a zarándokló férfiakról mi lesz a véleménye. Ma ezzel folytatja.
Köszönöm az ő nevében is! Ez egy csodálatos sorozat, nagyon nagy érték. Ha lesz módom és alkalmam, fel fogom használni a suliban. Egy aktív táblán kivetítve csodálatos élmény lenne a hegyek látványa is.
Kedves Zsu! Én is jót nevettem anyukádon! Nem csak tibeti ló, hanem nagyon sok minden
nem lennék Tibetben. Túl kényelmes már az életünk ahhoz, hogy annyit menjünk hegynek
fel, hegnek le, lépcsőn fel, lépcsőn le. És nem szégyellem, de a net nagyon hiányozna!
De az tagadhatatlan, hogy valami nagy-nagy erő húz feléjük. Ha megengedhetném magamnak,
egy évben kétszer-háromszor elmennék ezekre a vidékekre, friss levegőt szívni, és az ott élő
törzsek energiájából, és a természet erejéből töltekezni, látni, tanulni, tapasztalni.
Én is gondoltam már rá, hogy bizonyos részeit a sorozatnak meg lehetne mutatni a gyerekeknek.
Ez a "sós" téma, a sólepárlás, hogy függ össze a napsütéses órák számával, a sókoncentrátum
növelése, egy kémia óra anyagát kitenné például.
Üdvözlöm édesanyádat!
A segítőkészt lehagytam,tekintve hogy majd az egész "városunk" református. 
Sok-sok évvel ezelőtt részt vettem egy 700 fős katolikus ifjúsági zarándoklaton a Pilisben. Április volt és rettenetesen szeszélyes időjárás: nappal 27 fok volt, polóra égtünk, az egyik éjjel viszont egy völgyben sátoroztunk. A barátnőmmel - aki azóta három fiúgyermek édesanyja - egy sátorban próbáltunk meg aludni, de nem ment, mert éjjel fél egykor elsírta magát, hogy annyira fázik, mint életében soha és ő ezt nem bírja. Annyit mondtam neki, hogy ha nem ő sír, akkor én sírtam volna, de így nekem kellett erősnek maradnom és kivezényeltem magunkat a sátor körül futni. Azt hozzáteszem, hogy UTÁLOK futni, de akkor nem volt mese. Mínusz hét-nyolc fok volt már ekkor és ott még a buckák körül is volt hó, a patakon két oldalról olyan vastag jég volt, hogy reggel úgy kellett feltörjük, hogy mosakodni tudjunk. Ezután jött a leghúzósabb rész és teljes menetfelszereléssel, sátorral együtt kellett mennünk, mert a teherautók nem tudtak oda feljönni, mi is láncok segítségével másztunk fel a sziklákon 
Közben énekeltünk és imádkoztunk 
Naná, hogy írok róla.
Kellemes Vasárnapot! 
A férje gyakran kérdezi a fiúkat: Anyátok hol van? Mire a fiúk: Világgá ment a barátnőjéhez. Apa: Mit csináltatok már megint? :)) A középső a keresztfiam. 