Magamból indulok ki, én is tudok, és imádok is lelkesedni, belevetni magam bármibe, ami felkelti
az érdeklődésemet. Jó dolog nagyon! Sosem unatkozom.
A császárral nagyon meg vagyok elégedve, és mióta tudom, mi van a 27. részben, azóta PP-gel is!
Jó irányba haladnak a dolgok! Csütörtökön együtt fogunk örülni.
Füleske nagyon jól kijön a párjával. A lány ugyanolyan habókos, mint ő. Zsák a foltját. Lu Li és a
Második herceg házassága terén egyelőre nincs előrelépés, valahogy elfelejtődött. Jó, hogy mondod!
Csak lesz folytatása.
A neten megnéztem a duriánt, de élőben még nem láttam. Valóban büdös de nagyon hasznos. Fájának
szinte minden részét használják a természetgyógyászok.
A Kisherceget a 27. részben mutatják majd, cuki nagyon.
A 24. rész végét a cenzúra egy nyisszantással levágta. Szép szerelmes jelenetet lehet látni, de ettől
sokkal vadabbak vannak nyugati filmekben.
Én is azon a véleményen vagyok, hogy a színek rettentően feldobják a sorozatot. Miközben nézem,
kellemes érzések kerítenek hatalmukba.
Nemrég jutott eszembe, hogy PP-nek szinte végig meztelen a válla, és a dekoltázsa olyan mély, hogy
koreai sorozatokban ilyet soha nem lehetne látni.
Örülök, hogy "rákaptál" az együtt nézésre! Én is nagyon szeretem, hogy megosztjuk egymással az
élményt. Keseregni, bosszankodni, lelkesedni, gutaütést kapni, örömködni együtt sokkal jobb, mint
egyedül. Nekem meg plusz energiákat biztosít a ti jelenlétetek, véleményetek.
Szép estét kívánok!
Lu Li az első ázsiai, akinek a hangos sírásától nem kapok gutaütést:




meg hogy elküldte áspist egy szem mozdulással,azon is szétnevettem magam
. A 24.részben nagyon tetszett:Az elején mondom,na mindjárt jön a romantikus jelenet,az persze nem jött.
Eszembe jutott először az is,hogy hagyja már abba a szövetségesdit,és legyen már őszinte a Császárral,meg nem veszi észre hogy nem tud neki ártani.Na ez történt ahogy gondoltam.Hú a Császár ittasan félelmetes volt,egyébként is kissé félek ha valaki ittas,nem csoda hogy mindenki hogy megillyedt,kint a palota előtt,mert tört-zúzott.Na ekkor olyan érzelmeket lehetett látni rajta hú.Egy darabig azt hittem,hogy most bántani fogja ZPP-t,de amikor eldobta a kardot kissé megkönnyebültem.Aztán milyen jó is volt a romantikus rész,meg annyira jó hogy a császár nem tudná őt bántani.(ezt leírtam már 2-szer de mindegy) Azért itt is látszódott rajta sok érzelem,plusz örülök hogy nem csak egy csókot láthattunk aztán fal és ennyi,éljen a webdrama.
Annyira örülök hogy ezekben a részekben már nem volt annyi poén,mert már vártam ennél a sorozatnál mikor lesznek a mélyebb dolgok.(eddig is szerettem a vicces részét is,de jó hogy így váltakoznak a szomorú-boldog-vicces jelenetek)Most mintha PP is érezne már valamit a Császár iránt. SPOILER vége.

Az is tetszett,hogy nagyon őszinte érzelmei vannak PP felé.Az azért milyen vicces volt hogy egyik sem akart a másikhoz menni,mert biztos rosszul élte meg.
Meg a pattanások,nem tudom mit gondoltak a kínaiak,de a rúzsfoltok vagy púder inkább valami szeplőre vagy esetleg bárányhimlőre hasonlítottak. 















